Énekes
Robert Peter Williams (született 1974 február 13-án) Grammy-díjra jelölt, tizenötszörös BRIT Díj-győztes angol énekes-dalszerző. Karrierje a Take That együttessel kezdődött 1990-ben. 1995-ben otthagyta a Take That-et, akikkel közösen 25 millió lemezt adott el és szólókarrierbe kezdett.Ezután több albumot adott ez az Egyesült Királyságban, mint bármelyik másik brit szólóénekes a történelem során. 70 millió lemezt adott el eddig összesen az egész világon. Több, mint 53 millió albumot adott el és több, mint 17 millió kislemezt.Williams bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, amikor meghirdette 2006-ban a világkörüli turnéját, mert egyetlen egy nap alatt 1,6 millió koncertjegyet adott el. Több díjat nyert el, 15 BRIT Díjat és 6 ECHO díjat. 2004-ben bekerült a UK Music Hall of Fame-be, miután megszavazták a '90-es évek legnagyobb művészének.Robbie Williams az a művész, aki jelenleg a legtöbbet szerepel az angol Now That's What I Call Music! Című műsorban. Az első 68 adásból 29-ben szerepelt (ebből 4-ben a Take That-tal). Az első fellépése a Take That-tel a New 22. adásban volt, a legújabb pedig a Now 66-ban a She's Madonna című dalával.


Robbie Willliams új lemeze
k, 09/15/2009 - 09:12 - RobbieItt megnézheted Robbie legújabb dalát:
http://americanboy.dobd.hu/movie/robbie-williams-bodies-5gtj6RLWsWn